Logopédiai fejlesztés

Életkor: 3-8 év
Időpont: egyedi
Időtartam: 30 perc
Létszám: 1 fő

A beszéd fejlődésének késése is olyan tünet, amely esetében nagyon fontos, hogy a szülők már kora gyermekkorban konzultáljanak szakemberrel. A megkésett vagy akadályozott beszédfejlődés általában egyéni fejlesztés keretében korrigálható, más esetekben azonban egyéb problémákra utal. Ennek eldöntéséhez, a további lépések meghatározásához és a fejlesztéshez mindenképpen szükség van logopédus közreműködésére.  

A logopédiai terápia összetett: magában foglalja a beszédhez szükséges képességek, gondolkodási és észlelési funkciók, részképességek, valamint a nagymozgás, a finommotorika, a nyelv és a beszédhang-képzés fejlesztését. A gyakorlatokat a szakember a gyermek életkorának megfelelően alakítja ki, játékokkal motiválva és tanítva őt. A tanulást egyéb fejlesztő feladatok, például színezés és vágás egészítik ki, figyelve arra is, hogy a gyerekek sikerélményként éljék meg a folyamatot.

A terápia akkor a leghatékonyabb, ha a szülők megtanulják, hogyan fejlesszék otthon is a gyermeküket, a logopédus ezért részletesen megmutatja, miként építsék be mindennapi életükbe a gyakorlást. Az együttműködés eredményeképpen bővül a gyermek szókincse, fejlődik kifejezőkészsége, gondolkodása, figyelme, emlékezete. Tisztul a beszéde és szinte észrevétlenül fejlődik a teljes személyisége.

Fejlesztés díja
A Csodavárban a fejlesztések során a korai kezdetre, a rendszerességre és a magas gyakoriságra törekszünk, mert így segíthetünk a legtöbbet a gyermek képességeinek kibontakoztatásában. A fejlesztést ezért 5 alkalmas, kedvezményeket biztosító bérletekkel javasoljuk igénybe venni. A bérletekhez minden fejlesztés alkalmával 30 perc ingyenes játszóházhasználatot biztosítunk, melyet közvetlenül a fejlesztés előtt vagy után lehet felhasználni.  Tudjuk azonban, hogy minden család életében adódnak olyan helyzetek, amelyek rugalmassággal hidalhatók át, ezért a fejlesztés egy alkalomra vonatkozó térítési díjjal is igénybe vehető. 

» Aktuális áraink

Jelentkezés, információ
A fejlesztést minden esetben logopédiai vizsgálat előzi meg, melynek során a gyógypedagógus feltérképezi a fejesztendő területeket.

Kérdéseivel és szülőkonzultáció időpontjának egyeztetésével kapcsolatban kérjük, keresse a recepciót a +36 70 630 4868-as telefonszámon vagy a nyiregyhaza@csodavarak.hu e-mail címen.